Ki csalja a mosolyt Luca arcára?

Ki csalja a mosolyt Luca arcára?

Ma van a kislányom születésnapja. 11 éves. Tegnap este elnéztem, ahogy ugrál a zenére a nagylabdáján. Jókedvűen, boldogan és abszolút tudatlanul. A hétvégén mi is- ahogy általában a családok- megünnepeltük a születésnapját. Összegyűltek nálunk a mamák, papák, keresztanya, nagynéni, nagybácsi. Ettünk, ittunk, énekeltünk és……………..és anya szíve újra megszakadt. Szeretik nekem mondani, hogy higgyem el, hogy érti ő, hogy mi történik körülötte és különben  is azt nézzem inkább, hogy mennyire örül. Nem, egy anyának engedtessék meg, hogy ismerje a gyerekét, belelásson a buksijába.  Mi tudjuk a férjemmel, hogy nem tudja, vagyis nincs tudatában, hogy mi történik körülötte. Sokszor meglesem Lucust amikor péntekenként megyek érte. Ül a többi gyerkőc között a suliban. Nincs baja, nem bántják, békében, biztonságban van és tényleg őszintén azt gondolom, hogy mindent megtesznek érte. És mégis! Az a mosoly ami felragyog az arcán amikor meglát, az mindent elmond nekem. Az a mosoly nekem szól és maga a bizalom, a feltétel nélküli hit anyában. Itt van anya, eljött értem és megyünk és innentől csupa boldogság a pofija tényleg, szinte egész hétvégén.

Mi lenne más, ha? Hát például már elég nagy és értelmes lenne, hogy elmenjünk és felnőttesen, étteremben ennénk. Szép ruhát vennénk fel és azt ehetne amit választ az étlapról. Kaphatna valami olyan ajándékot aminek a szükségességéről előtte jót lehetne vitatkozni az apjával. Ezzel szemben Lucának a leghalványabb fogalma nincs, hogy miért jönnek éppen aznap olyan sokan, miért hoznak be egy nagy sünitortát aminek leharaphatja az orrát és egyáltalán, mi történik körülötte. Ha bárki másnak van a köszöntése, akkor beleszőjük a mondandónkba - kicsit viccesen ugye - hogy még hányszor ennyi időt kívánunk. Elgondolkoztam magamban szombaton, mit is kívánok én a kislányomnak, de őszintén. Lucának addig boldog szerintem az élete, amíg mi gondoskodunk erről. Szerintem. Akkor annyit kívánjak neki amíg én élek és széppé tudom neki varázsolni? És ha tévedek és ő utána is boldog csak én azt már nem látom? Nincs olyan hét, hogy ne jusson eszembe és ne bántana ez a gondolat. Mi lesz Lucával ha mi nem leszünk, ki gondoskodik a boldogságáról? És persze, megnyugtatok mindenkit, hogy örülök ettől függetlenül, hogy ő örül és repdes, de keserédes boldogság ez és minden évben egyre nehezebb lesz.